Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Kubovics Imre professzor, az ELTE Természettudományi Karának egykori dékánja.
Kubovics Imre oktatói és professzori munkássága során geológusgenerációk sorát nevelte a szakma szeretetére, valamint dékánként is szolgálta a Kar közösségét. Munkájával és az Egyetemhez való elkötelezettségével része volt az ELTE TTK történetének.
Különösen szép emlék, hogy 2025 novemberében, 100. születésnapja alkalmából még személyesen köszönthettük őt az ELTE TTK-n. A jubileumi ünnepségen kollégái, egykori tanítványai, barátai és tisztelői osztották meg emlékeiket, és együtt ünnepeltek vele.
Kubovics Imre professzor emlékét az ELTE Természettudományi Kara tisztelettel megőrzi.
A professzor 100. születésnapján rendezett ünnepségről szóló korábbi hírünk itt olvasható: https://ttk.elte.hu/kubovics_100
A 2010-ben, az ELTE 375. születésnapjára készült Tudósportrék sorozatban az egyetem meghatározó professzorai, köztük Kubovics Imre idézték fel pályájuk állomásait: